Hallgatói szemmel

Hallgatói szemmel

Biológia + matek + informatika

Mit tegyen egy lány, ha érdekli a biológia, és szívesen lenne orvos, ugyanakkor vonzódik a műszaki tudományokhoz is? Illésy Lilla megoldotta a problémát: biomérnök BSc, egészségügyi mérnök MSc. 

Kalandozás a Sztratoszférába

Hogy mennyire változatos a képzés a BME-n? Annyira, hogy ha valaki nagyon elszánt, gyerekkori álmát is megvalósíthatja, legyen szó akár a sztratoszféra messzi tartományának kutatásáról is. Bodó Zsófival is ez történt, most épp doktorandusz a VIK-en, miközben űrkutatási projektekben vesz részt – szintén egyetemi keretek közt.

MERJ ÚJAT ALKOTNI!

A mérnökinformatikus BSc-képzést más szemléletmóddal egészíti ki a gazdaságinformatikus MSc-képzés. Ez is lehet a kiindulása egy sikeres, minden újdonságra nyitott szakmai pályának.

Vágj Bele Bátran!

Ha az egyetemen folyamatosan tanulsz, nem lehet gond. Igazi csapatba kerülsz: sok a közösen végzendő feladat és jó a közösség. Egy iMSc hallgató tapasztalatai.

FOTÓZZUNK!

Egy lány – Halász Ágnes leendő villamosmérnök (MSc) – és egy fiú – Kovács Bence leendő mérnökinformatikus (BSc) – a SPOT fotókörben talált közös hobbira.

MÉRNÖK AKAROK LENNI!

„Senki sem kérdőjelezte meg a döntésem helyességét”

Áramkört is építhetsz, ha akarsz!

A villamosmérnök lányhallgatók a szigorúan vett szakmájukban képzelik el jövőjüket.

Mérnökinformatikus szak lányként - életem legjobb döntése

Ha folyamatosan tanulsz és jól beosztod az idődet, nincsenek leküzdhetetlen akadályok, és szabadidőd is marad.

Nem úgy nevelnek minket, hogy érdeklődjünk a műszaki dolgok iránt

Mindent meg lehet tanulni.

A filmszakmától az orvosi képfeldolgozásig

Ha a VIK-re jársz, médiainformatikával is foglalkozhatsz, azaz megtanulhatod a képek, hangok és videók kezelését, feldolgozását.

IQ-bajnok lány a VIK-en

Erdős Szilvia 2014-ben megnyerte a Nagy Diák IQ Tesztet. Noha a VIK mérnökinformatika alapszakának hallgatója korábban nem tanult programozást, az első féléven minden probléma nélkül túljutott. Igaz, rendszeresen foglalkozott a tananyaggal év közben, és magas IQ-ja is megkönnyítette a dolgát. 

Lányok a robotautó versenyen

Önműködő robotot építeni izgalmas feladat, ráadásul bizonyos ismereteket csak a gyakorlatban lehet elsajátítani. Ha aztán a robotautó jól szerepel a versenyen, az külön öröm. A VIK-es lánycsapat igazán örülhetett.

Biológia tagozatról a Villamoskarra

A VIK-en kitüntetett figyelem kíséri a lányokat. Ha beszélhetünk egyáltalán diszkriminációról, akkor az legfeljebb pozitív. Az egyetemi évek alatt is csak pozitív élményeim voltak, a munkában pedig bőven vannak olyan feladatok, amik sokkal jobban illenek egy nőhöz, mint egy férfihoz. Az aprólékosságunk, az empátiánk, a kapcsolatteremtő képességünk révén jó helyünk van a csapatban.

Bőven van lehetőség, csak élni kell vele

„Az első vizsgák után azonban rájöttem, hogy butaság az ilyen mendemondákra hallgatni. Meg kell érteni a dolgokat, akkor egyik tárgy sem nehéz, és még arra is marad az embernek energiája, hogy plusz tárgyakat vegyen föl. Pusztán érdeklődésből.”

A zongorától a villamosenergetikáig

„Minden lányt, aki szereti a matekot, fizikát, számítástechnikát, arra biztatok, hogy ne riadjon vissza az ilyen férfiasnak tűnő szakmáktól. Bátran válassza azt, ami érdekli, mert ez a legfontosabb ahhoz, hogy meglegyen az egyetemi évek alatt a kellő kitartás. Bár kétségtelenül vannak könnyebb szakok, de megéri a plusz energia, ha utána azzal foglalkozhatunk, amit szeretünk, és emellett kevésbé okoz majd gondot a családfenntartás.”

A Semmelweisről a Műegyetemre

„Amikor 2012 decemberében megszereztem a Semmelweis Egyetemen a diplomámat, nem sokat gondolkoztam a továbblépés irányán. Mindig is érdekelt a matematika, közgazdasági középiskolába jártam, így egyáltalán nem volt riasztó számomra a Műegyetem.”

Mérnök is foglalkozhat koszorúérsztentekkel

Az egészségügyi mérnök mesterszakon jóval magasabb a lányok aránya, mint akár a VIK, akár a GPK más szakjain. Ez minden bizonnyal az orvosi, biológiai területekkel való kapcsolatnak köszönhető, és egyértelműen előnyös mind a szakma, mind a közösségek.

Családi indíttatás vezérelte az informatika felé

„Miért is áll jól egy nőnek az informatika? Régen nagyon specializált volt a szakma, ma nagyon sok területet kell egyszerre látni. Nagyon fontos az is, hogy ne csak arra legyen bennünk képesség, hogy egy területben elmélyedjünk, hanem hogy lássuk az összefüggéseket is. Ezt szerinte a lányok jobban csinálják. "