Családi indíttatás vezérelte az informatika felé

„Miért is áll jól egy nőnek az informatika? Régen nagyon specializált volt a szakma, ma nagyon sok területet kell egyszerre látni. Nagyon fontos az is, hogy ne csak arra legyen bennünk képesség, hogy egy területben elmélyedjünk, hanem hogy lássuk az összefüggéseket is.  Ezt szerinte a lányok jobban csinálják. „

Alig néhány éve még a beregszászi  Bethlen Gábor Magyar Gimnázium padjait koptatta, ma pedig már doktorandusz a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatika Karán.  Salánki Ágnes a műszaki tárgyak iránti vonzódását otthonról hozta, de sokat köszönhet középiskolai tanárainak is. 

„Alapvetően egy reál beállítottságú családból jövök, édesanyám és édesapám is matematikus, édesanyám tanár, édesapám programtervező.  A rokonságból ketten is itt végeztek a BME villamosmérnöki karán, mérnök-informatikus szakon – kezdi sorolni indíttatásait a műszaki pálya iránt.

Mint mondja, gyerekkorától kezdve matematikusnak készült, ezzel kapcsolatos első meghatározó élménye hét-nyolc éves korához fűződik. Ekkor adta kezébe az édesanyja a Logika könyvet azzal, hogy „na akkor most gondolkodjunk”.

 Mind matematikából, mind később fizikából rendszeresen járt szakmai versenyekre. Az, hogy végül a BME villamosmérnöki karán, annak is a mérnök-informatikus szakán kötött ki, nem volt előre tervezve. Számára az volt a fő szempont, hogy emelt szintű matematikával és fizikával hová van esélye bekerülni. 

„Persze azért voltak jobbnál jobb privát ötleteim is, amit azonban a családom meglehetősen gyorsan leszavazott.  Azt gondoltam például, hogy milyen jó is lenne informatikus-könyvtárosnak lenni, de gondolkodtam az elméleti fizikán is. Utóbbiról viszont végül magam mondtam le, miután részletesebben utánanéztem mi is az, rá kellett jönnöm, hogy nagyon nem illik az elképzeléseimbe” – idézi a választással kapcsolatos dilemmákat Salánki Ágnes.

Hozzáteszi : „a keresztszüleim szívügye volt, hogy mérnöki pályára menjek.  A gépészmérnöknek, a közlekedési , vagy épp az építőmérnöknek viszont rengeteget kell rajzolnia, amihez nekem sem türelmem, sem affinitásom nem volt soha”.  Úgyhogy olyat keresett, ahová nagyon kell a matematika, ami mindvégig az élete mozgatórugója, de rajzolni nem kell.

Így került a villamosmérnöki, vagy ahogy a BME-n mondják a villanykarra.  Először tartott tőle, mivel  az ismeretségi körében sokan voltak, akik nála már jóval előrébb tartottak, tízéves koruk óta programoztak. Volt benne félsz, talán ennek is köszönhető, hogy az első félévben emiatt átlagon felüli mértékben tanult.

Középiskolásként még azt gondolta, hogy az informatikus egyet jelentett a programozóval, szoftverfejlesztővel, aki meg a hardverhez ért az biztosan a villamosmérnök. Az egyetemen kellett rájönnie, hogy ez mennyire nem ilyen egyszerű és nem így igaz.

„Nagyon fontosnak tartom, hogy már az elején tisztába legyünk fogalmakkal. Mi lányok amúgy is megfontoltabban állunk a dolgokhoz, mint a fiúk. Belőlük sok olyat ismerek, akik a haveri kör ajánlása alapján hozták meg a döntésüket, hogy mondjuk, informatikusok akarnak lenni.  Ráadásul a nők nincsenek is olyan helyzetben sem, hogy a barátnők nyomására döntsenek ilyen kérdésben, mert ma még valóban kevesen vannak a műszaki pályára készülő lányok.  Pedig a nőknek nemcsak a tipikus női szakmák állnak jól, hanem az informatikusi is, csak nem tudnak róla” – sorolja a pályaválasztás szempontjait Salánki Ágnes.

És, hogy miért is áll jól egy nőnek az informatika? Régen nagyon specializált volt a szakma, ma nagyon sok területet kell egyszerre látni. Nagyon fontos az is, hogy ne csak arra legyen bennünk képesség, hogy egy területben elmélyedjünk, hanem hogy lássuk az összefüggéseket is.  Ezt szerinte a lányok jobban csinálják.

A Kárpátaljáról származó Salánki Ágnes a családon kívül a másik indíttatást a beregszászi gimnázium tanáraitól kapta, akik a diákokkal a kötelező órákon kívül is nagyon sokat foglalkoztak. A húgát pedig már az ő példája is inspirálja, aki tavaly szeptemberben költözött hozzá Budapestre, miután ugyancsak a villanykaron lett egyetemista.  

Merre tovább?  Erre ma még nem tud egyértelmű választ adni, mivel a doktoranduszi képzés még jó pár évet jelent.  „Engem vonz az akadémiai pálya, az oktatást egyenesen a szívügyemnek tartom. Ma még inkább azt tudom magamról elképzelni, hogy maradok az egyetemen, de azt sem zárom ki, hogy valamikor az életem során egy kutatóközpontban dolgozzam” -  vázolja a távolabbi jövőképet Salánki Ágnes.