Az egyetemen tanult meg igazán tanulni...

Mindig szívesen veszik a női programozók jelentkezését.

 

- Honnan indultál, és miért döntöttél a műszaki pálya mellett?

- Mesterdiplomát 2018-ban szereztem a BME VIK villamosmérnöki szakán. Édesapám építészmérnöki pályafutása miatt már a pályaválasztás megkezdése előtt is mérnöki irányba húzott a szívem. Világéletemben közel állt hozzám a matematika. Már az általános iskolától kezdve számos versenyen vettem részt, és a középiskolai tanulmányaimat is ilyen irányban folytattam a debreceni Fazekas Mihály Gimnázium matematika tagozatán.

A továbbtanulási kérdésben a pontos döntéshez a végső impulzust az Educatio kiállításon kaptam, ahol a BME VIK látványosabbnál látványosabb robotokkal varázsolta el a nézelődő végzősöket, beleértve engem is. Ekkor már tudtam, hogy robottechnológiával szeretnék foglalkozni, ez a témakör kísért végig mind a szakdolgozatom, mind a diplomamunkám során is.

- Milyen élményeid, kihívásaid voltak az egyetemen?  Nehézségekkel, vagy inkább előnyökkel járt eddig a szakmában a női mivoltod?

- Mivel gimnáziumból érkeztem, nálunk a programozásra kevesebb hangsúlyt fektettek, ezért azok a tárgyak nagyobb kihívást jelentettek számomra. Viszont elég hamar fordult a kocka. Már az első munkahelyemen Javaban fejlesztettem folyamatoptimalizáló algoritmusokat.

Olyan típusú ember vagyok, aki kudarc esetén előveszi a „csak azért is megcsinálom” énjét. Arra is rájöttem, hogy az egyetemen már nem feltétlen lesz elég csak az órán foglalkozni a tananyaggal, ezért kénytelen voltam megtanulni tanulni.

Tanulmányaim elején Schönherz-es kollégista voltam. Szerintem a koli hatalmas összetartó közösség. A fiúk velünk, lányokkal nagyon segítőkészek voltak, de úgy gondolom, ez nem csak ránk volt igaz. Ha bárkinek, bármiben segítségre volt szüksége, hamar megtaláltuk együtt a megoldást.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy egyszer sem emeltek ki az előadásokon, csak azért, mert lány vagyok. Ennek a száma viszont elenyésző volt, és sem előnyös, sem hátrányos helyzet nem társult hozzá. Ez a munkahelyi viszonyokról is ugyanúgy elmondható.

- Hogy kerültél a Nokiához, mi a munkád? Hogy érzed magad a vállalatnál?

- Egy fejvadász cégnél dolgozó ismerős révén kerültem a Nokiába. Amikor az illető megtudta, hogy programozóként dolgozom, rögtön be is ajánlott a céghez, ahol a női programozók jelentkezését mindig szívesen veszik. Szoftverfejlesztőként 2014-ben kerültem a Nokiához. Csapatommal a mindennapi munkánk során az operátorok által rendelt új funkciók megvalósításával foglalkozunk, illetve mi látjuk el a karbantartási feladatokat is. Három évvel ezelőtt előléptettek, és megkaptam a területem architect pozícióját. Azóta az ügyfeleink igényeinek felmérését és azok pontos leírását végzem.

Úgy érzem, nem jár sem szakmai, sem fizetésbeli megkülönböztetéssel a női mivoltom, s a munkám elismerése sem függ ettől. Ugyanakkor számos lehetőség tárul elénk, ahol a női kreativitásunk is kibontakozhat. Nagyon jó érzés az is, hogy elismerik az ember munkáját, és karrierünk szempontjából az előrehaladás is biztosított. Ennek egyik jele például, hogy a különböző pozíciókba való átjárást rugalmasan kezelik a cégen belül, ezzel lehetővé téve, hogy az ember tényleg azzal foglalkozzon, ami érdekli, és amit szeret is csinálni. Számos lehetőségünk nyílik különböző képzéseken való részvételre, így a fejlődés és a tudásunk bővítése az egyetemi évek után sem áll meg.

A munkán kívül egyéb területeken is kibontakozhatunk. Különböző klubok biztosítják a sportolás lehetőségét, rendszeresek a családi napok is, vagyis nem áll meg az élet a munka után sem. Pár hónapja például kreatív kézügyességi workshopot tartottam az érdeklődőknek. Ez a kellemes kikapcsolódás kitűnő csapatépítő jelleggel is bír.