„Hogy csöppentél ide?” - A hivatásom lett a hobbim
Bár a középiskolám köztudottan humán tagozatos, én mindig fizikából és matekból voltam erős. Mindezt úgy jelenthetem ki, hogy a családomra ez nemigen jellemző. Nekem mégis kezdettől fogva ehhez volt affinitásom. Az érettségim után, amit Győrben szereztem meg, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karra jelentkeztem. Ez valójában nem volt kérdés, ez volt az én utam. El kellett azonban telnie egy fél évnek, hogy igazán úgy érezhessem, otthon vagyok. Adódott ugyanis egy kis űr a között, amit tanultam és a között, ami az egyetemi követelményben már szerepelt. Itt azért hiányzott, hogy nem tanultam a matekot emelt óraszámban. A kollégiumi lét volt az én megmentőm, sok segítséget kaptam, ami a kis buktatókat kiiktatta. Voltak persze mumus tantárgyak: a Számítógépes grafika vagy a Jelek és rendszerek, de az első sikeres zárthelyik után sorban jöttek a jó jegyek.
Már diákként dolgoztam, voltam például „helpdeskes” – az a lány, akit segítségül lehet hívni egy vállalatnál, ha informatikai probléma adódik. Meg is kérdezték tőlem, „hát, te hogy csöppentél ide?” – pedig nekem semmi sem volt természetesebb, mint hogy algoritmusokban gondolkozzak, és attól sem ijedtem meg, hogy szétszedve látok egy PC-t.
Az egyetemen 2009-ben végeztem. Az első munkahelyem az AEGON-nál volt, mint rendszervezőt vettek fel. Később is maradtam a pénzügyi vonalon, üzleti igényeket fordítottam át az informatika nyelvére, akkor már az Erste Banknál. Egy ideje azonban a telekommunikációban érzem jól magam, a Nokiánál vagyok. Teszteket végzek, programozok, mikor mire van szükség.
Sokan kérdezik, hogy bírom a gép mögötti világot, egész nap ülni és a monitort nézni. Heti két-három edzéssel kompenzálom mindezt, menhelyekre járok kutyákat sétáltatni, mert most épp nem lehet sajátom.
Mi nők általában máshonnan közelítünk meg mindent, mint a férfiak. Sokszor jön jól egy elakadásnál, ha van egy másik nézőpont is.
A munkám a hobbim is, több weblapot készítettem már: orvosnak, masszőrnek. Nemrég pedig megalkottam egy sajátot: Mancskereső a neve – elveszett kutyákat lehet a program segítségével megtalálni.
Szerencsésnek érzem, hogy lányként ehhez a még mindig kicsit fiús világhoz tartozom. Bár egyre ritkábban csodálkoznak rá, ha egy nő ül a gép mögött, és ugyanúgy programoz, mint egy fiú. Az hamar kiderült, már az egyetemi évek alatt, hogy a mi gondolkodásmódunk is hozzájárulhat ahhoz, hogy egy problémát megoldjunk. Egyszerűen, mi nők általában máshonnan közelítünk meg mindent, mint a férfiak. Sokszor jön jól egy elakadásnál, ha van egy másik nézőpont is. Épp ezért érezhetem gyakran azt, hogy megbecsülnek, miközben nekem az az apróság is örömet okoz, hogy kinyitják előttem az ajtót, úgy figyelnek rám a munkán kívül, mint a másik nemre.
Újfalusi Melinda
Nokia
